Ausztriai vendégek

Danube International School Vienna 45 diákját és 5 pedagóguság láttuk vendégül, „nyomaikat” láthatjátok az új iskola külső falán, ahová díszítésként színes rajzokat festettek, és a régi iskola előtt tujákat ültettek. A gyerekek különböző foglalkozásokon vettek részt közösen a vendégekkel. Az elkészült művekkel tértek haza, és reméljük örökre emlékezni fognak ránk.

Márciusi – áprilisi eseményeink

Osztályprogramok Március elején a 8. osztályos tanulók, hetedikes tanulókkal kiegészülve Miskolcon voltak moziban. Nőnap alkalmából a tanulók köszöntötték a lány osztálytársaikat, tanáraikat és az iskola összes női dolgozóját. Április 15-én a 2. és 5. osztály múzeumpedagógiai foglalkozáson járt a putnoki Gömöri Múzeumban és a Holló Galériában. Nemzeti ünnep – Március 15. Március 15-én falusi megemlékezésre is sor került. „Együtt szaval a nemzet” elnevezésű program keretében közösen került sor a Nemzeti dal elszavalására. Márciusban Tavaszváró hangversenyen vett részt az Olvasóban az Tovább …

Március 15-i ünnepség

Március 13-án tartottuk az iskolai megemlékezést. 5-6. osztályos tanulók, kiegészülve az énekkarosokkal műsort adtak elő. Felkészítő tanáraik voltak: Kisné Németh Lilla, Restás Tamásné, Tuza Alexandra. Március 15-én falusi megemlékezésre is sor került. „Együtt szaval a nemzet” elnevezésű program keretében közösen került sor a Nemzeti dal elszavalására.

Népdaléneklő verseny

Iskolánkban első alkalommal került megrendezésre népdaléneklő verseny. Az osztályok legszebben éneklő tanulóit választották ki osztálytársaik és küldték a megmérettetésre. Összesen 18 tanuló részvételével zajlott az esemény. Köszönjük szépen Restás Tamásnénak a versenyre való felkészítést és a lebonyolítást. A helyezetteknek gratulálunk! A zsűri tagjai voltak: Dobó Katalin, Vizdák Lászlóné, Szipoláné Kriston Judit, Restás Tamásné Helyezettek: Tózsa Patrik és Lázár Vanessza (7. o.) Horváth Martina (6.o.) Csipkés Milán (8.o.)

Szavaló- és rajzverseny

A Magyar Kultúra Napja alkalmából Sáta Község Önkormányzata 2015. január 23. napjára versmondó versenyt hirdetett 5-6. osztályos és 7-8. osztályos tanulóknak. A vers szabadon választható volt, annyi kritériummal, hogy kizárólag magyar költő alkotása lehetett. A verseny eredménye, iskolánk helyezettjei: 5-6. osztályos korcsoportban: 2. Váradi János (6. o.) – Tamkó Sirató Károly : Hottentotta 3. Eke Kristóf (6. o.) – Arany János : Walesi bárdok 7-8. osztályos korcsoportban: 2. Tózsa Patrik (7. o.) – Juhász Magda: Hová lett az ellenőrző 3. Tovább …

Teremszépségverseny

Iskolánkban hagyománnyá vált a teremszépségverseny, melyet minden évben a tavaszi szünet előtt rendezünk meg. Mindig nagy izgalommal várják a diákok és tanáraik, hogy a zsűri melyik osztályt ítéli meg a legszebbnek. Idén négy zsűritag volt: Kriston Ferencné, Varga Sándorné, Wesselink Csorba Júlia, Zsembery Ákos. Ebben az évben a szokásosnál is nehezebben tudtak dönteni. Minden osztály szívét-lelkét beleadta, hogy az ő termük legyen a legszebb az iskolában. Az alsó és a felső tagozatban is külön nyertest hirdettek. Az alsóban az 1. Tovább …

Bendegúz Tudásbajnokság

A Bendegúz Tudásbajnokság megyei fordulóját 2014. április 11-én tartották, Miskolcon. Iskolánkból 4 gyerek vehetett részt: Gáspár Virág és Kulcsár Csenge 5. osztályos tanulók természetismeretből, Hont Dániel 5. osztályos, és Balog Zsófia 6. osztályos tanuló matematika tantárgyból. Eredmények: Honti Dániel 4. helyezett, Balog Zsófia 3. helyezett, Gáspár Virág 2. helyezett Kulcsár Csenge 1. helyezett, országos döntőbe jutott