Decemberi események

December 4-én az első osztályosok vendégül láttak a borsodbótai és a sátai óvodásokat, Mikulás alkalmából. Elsőseink kis műsorral készültek az ovisoknak, egy dalcsokrot adtak elő. Az ovisok is énekeltek, verset mondtak. A saját kezűleg készített ajándékok átadása után közösen fogyasztottak el egy kis kekszet és gyümölcslevet. December 5-én Mikulás focikupa megrendezésére került sor a felső tagozatos osztályoknak. Összesen 6 csapat indult: Szarvasok, Mikulások, Mókusok, Spártaiak, Reálmargit, Aranycsapat. Helyezettek: Mókusok (Csipkés Milán, Patai Sándor, Radics Csaba, Veres Zoltán Dominik) Aranycsapat FC (Barkóczi József, Koták Ádám Dominik, Szabó Anton, Tózsa Patrik, Zsifkovics Márk) Mikulások (Csipkés Norbert, Horváth Alexander, Rácz Ádám, Váradi Richárd) …

Tovább

Októberi események

A hónap elején iskolánkat a Megyei Diákparlament konferenciáján Balog Zsófia képviselte. A konferencia megrendezésére Miskolcon került sor, ahová a tanulókat Ózdról különjárattal szállították. 2014. október 16-án 9 fő német nyelvi vetélkedőn vett részt. A 3 fős csapatok vegyesen, 6. és 7. osztályosokból állt össze. A feladatok között szerepelt állatok felismerése, élelmiszerek csoportosítása, születésnapi ajándéklista készítése, ünnepek és dátumok pároztatása, ruhadarabok felismerése, időjárásról igaz/hamis játék, találós kérdések, napirend készítése, illusztráció egy őszi vershez. A verseny nagyon szoros volt, végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. Minden versenyzőnek szívből gratulálunk az elért eredményhez. Helyezések: Kulcsár Csenge 6. osztály, Szipola Gábor 6. osztály, Takács …

Tovább